A borászkodás úgy indul, hogy az ember harmóniát keres: csendet, távolodást a mindennapoktól, a régi idők nosztalgiáját, az alkotás örömét, a családdal és a barátokkal töltött felhőtlen együttlétet.

A multi világ sűrűjéből mi is a nyugalmat kerestük, amikor azzal a szándékkal, hogy lesz egy kis balatoni nyaralónk, megvettünk egy présházat a Szent György-hegyen, zsebkendőnyi területtel körülötte. De ha “szőlőbirtokos” lesz az ember, nem lehet csak úgy elbújni: nem kell sok idő és a helyi borosgazdák meginvitálnak szerény kis pincéjükbe, hogy végigkínálják saját boraikat, elmeséljék történetüket. Majd észrevétlenül azon kapja az ember magát, hogy az öregekkel együtt töltött borozgatós-elmélkedős esték után már maga is részese akar lenni ennek az ősi, hagyományokban gazdag és gyönyörű világnak. Mentünk az álmaink után: borászatra fogékony  gyermekeinkkel a zsebünkben belevágtunk és megtanultuk a szakmát a szőlőtelepítéstől a borkészítésig. Nagyüzemi gyakorlattal finomítottuk a tudásunkat, folyamatosan azon munkálkodva, hogy a modern praktikákat hogyan lehet kispince körülményekre szabni. Mára saját boraink palackozva sorakoznak a család és a barátok legnagyobb örömére, vállalva azt is, hogy ennél aztán nincs finomabb, hogy is lenne, amikor mi szüreteltük a szőlőt.

Jóval többet kaptunk a borászkodástól, mint amire valaha is számítottunk: kötődést a múlthoz, büszkeséget, jókedélyt, a szőlőhegy dűlőinek nyugalmát, őszinte barátokat és bölcsességet. Az anno apáról fiúra szálló tudásra a mai felgyorsult világban már legnagyobb bánatunkra nincs idő. De kellő lelkesedéssel és szakmai alázattal könnyen megtanulható a családi keretekre szabott, minőségi szőlészkedéshez és kézműves borászkodáshoz szükséges ismeret.

Ebből aztán lehet meríteni, továbbfejlődni és idővel majd… mindezt továbbadni a következő generációnak.